Az orbánizmus bukása nem a liberális demokrácia győzelme
Scheiring Gábor közgazdász a Népszavában megjelent elemzésében arra figyelmeztet, hogy a Tisza Párt történelmi győzelme nem jelenti automatikusan a liberális demokrácia visszatérését Magyarországon. A szerző szerint az orbánizmus bukása elsősorban gazdasági okokra vezethető vissza: a 2020 óta felhalmozódott 50 százalékos infláció, a „keleti nyitás” kelet-ázsiai akkumulátorgyárakra feltett tétjének alulteljesítése és a befagyasztott uniós források miatt a rendszer erkölcsileg és gazdaságilag kifulladt.
Némileg igazságtalanul sarkítva, Orbán nem attól bukott meg, hogy a magyar boltosok, kamionsofőrök és ápolónők hirtelen John Locke-ot kezdtek volna olvasni – írja Scheiring. Azért bukott meg, mert bedőlt a gazdaság, és közben mindenki a saját szemével látta, ahogy a haverok osztálya új arisztokráciává konvertálja saját magát és az adófizetők milliárdjait.
A tekintélyelvű társadalmi szerződés felbomlása
A felszínen a rendszer nem volt mindig ennyire kaotikus. Az orbánizmus a 2010 előtti, külföldi tőkére és olcsó munkaerőre épülő liberális modell kimerülésére adott politikai válaszként született. Sikeresen integrált három bázist: megtartotta a transznacionális termelőtőke központi szerepét, helyzetbe hozta a hazai tőkésosztályt, a munkásokat pedig klientelista újraelosztással és nacionalizmussal láncolta magához.
Scheiring szerint ez több volt puszta korrupciónál. A cél a csúcsra járatott tőkefelhalmozás és az alsóbb rétegek csendjének megvásárlása volt. Ez a tekintélyelvű társadalmi szerződés a 2010-es évek konjunktúrájában működött is. A puszta felhalmozás azonban csak a gyors profitot hajszolja; minőségi államigazgatás és hosszú távú tervezés nélkül óhatatlanul autoriter haveri kapitalizmussá züllik. A függő fejlődés ellentmondásai végül visszatértek, és belülről marták szét az orbánizmus magját.
A morális züllöttség szimbólumai
Amikor milliók küzdenek azzal, hogy kifizessék a számlát a hó végén, amikor a végrehajtás valós veszély, amikor nincs közkórház, ahova páni félelem nélkül betérhetne az átlag magyar, miközben Balaton-parti villákban, adriai jachtokon és pannon szafariparkokban megy a NER-konform luxizás, akkor az állami intézményekben tapasztalt gyerekbántalmazás politikai védelme a rendszer morális züllöttségének tökéletes szimbólumává válik – fogalmaz a közgazdász.
Amikor az anyagi ígéretek szétfoszlottak, a kisebbségek és külső ellenségek gyűlöletére épülő morális pánikokból összevágott és mély büdzséből finanszírozott nemzeti szuperprodukció is elvesztette a közönségét. Idővel a NER-propaganda alfája és ómegája a félelem és kreténség lett, amin már csak nevetni lehetett, ha nem sírt éppen az ember.
A felszállópálya nem a célállomás
A közgazdász szerint a mágikus gondolkodás, hogy visszatérhetünk a 90-es évek liberális demokráciájához, egy újabb illiberális ciklusba torkolhat. A magyar társadalom politikailag tagolt értékszerkezete arányos, többfordulós választási rendszerrel egyeztethető össze. A „régi ellenzék” korábban is kapott esélyeket, de a kompetitív autoriter Orbán-rendszer nehezített pályáján nem tudott felnőni a feladathoz.
A Tisza Párt győzelme tehát csak a kezdet – a demokrácia felemelkedése nem automatikus folyamat. A kérdés az, hogy az új kormányzat képes-e olyan intézményi és gazdasági reformokat végrehajtani, amelyek tartósan megszilárdítják a demokratikus kereteket, vagy a régi minták ismétlődnek.