Robbanások Kijev felett

Szombat éjszaka és vasárnap hajnalban Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást intézett az ukrán főváros, Kijev ellen. A támadásban egy ember meghalt, és több mint húszan megsérültek – közölte Vitalij Klicsko polgármester a Telegramon. A sérültek közül 13-at szállítottak kórházba, hárman súlyos állapotban vannak. Az egyik sérült egy tizenöt éves fiú. A várost körülvevő Kijev megyében is volt három sérültje a támadásnak.

Klicsko szerint a város minden kerületéből károkat jelentettek. Az oroszok lakóépületeket és iskolákat is lőttek, városszerte robbanások hallatszottak – írja a BBC. A polgármester arra szólította fel a város lakóit, hogy vasárnap kora reggel maradjanak a menedékhelyeken.

Az ukrán külügyminisztérium is károsodott

A támadásban megrongálódott az ukrán külügyminisztérium épülete is – közölte a tárca a Facebookon. „A második világháború óta nem volt ilyen” – tették hozzá. Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a történtek kapcsán közölte: miután meglátta a betört ablakokat, teljes bizonyossággal kijelentheti, hogy az orosz csapatok nem tudják őket megállítani.

Timur Tkacsenko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője szerint 40 épület rongálódott meg a városban. A károk között van egy iskola, egy üzleti központ, valamint egy piac területe is. A Darnickij kerületben tűz keletkezett egy kétszintes kollégium tetején. A Sevcsenkivszkij kerületben a támadás következtében tűz keletkezett egy iskola második emeletén, 300 négyzetméteres alapterületen. Egy ötemeletes lakóház bejárata beomlott, az első emelettől az ötödikig terjedt a tűz.

A támadás mérete

A The Kyiv Independent szerint az oroszok több mint 50 rakétát és több mint 700 drónt indítottak Ukrajna felé, szinte teljes egészében Kijevet célozva. Ez volt az elmúlt év egyik legnagyobb tömeges támadása a lap szerint. A támadások első hulláma hajnali egy körül volt, majd három és öt óra között újabb hullám érkezett. Az ukrán légvédelem egy Oresnyik közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta orosz kilövésére is figyelmeztetett, de a Kyiv Independent azt írja: nem tudták ellenőrizni, hogy a fegyvert végül használták-e a támadásban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy Oroszország Oresnyik típusú közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával támadta meg az ukrán Kijevi megye déli területén található Bila Cerkva városát éjszaka. Közlése szerint legalább 83 ember megsebesült az átfogó orosz támadásban, amelyben hatszáz drónt és 90 rakétát vetettek be.

Lengyelország riadókészültségben

A szomszédos Lengyelországban a hadsereg az X közösségi oldalon közölte, hogy a légvédelmet riadókészültségbe helyezték, és katonai repülőgépek szálltak fel az ukrajnai orosz támadásokra reagálva. A bejelentés szerint Lengyelország nem észlelte légterének megsértését. A műveletek megelőző jellegűek voltak, céljuk a lengyel légtér védelme, különösen a veszélyeztetett régiók szomszédságában.

Nemzetközi reakciók

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte vasárnap a Kijev térségét ért kiterjedt éjszakai orosz légicsapások nyomán a nemzetközi közösség kemény válaszát sürgetve. Szibiha azzal vádolta Oroszországot, hogy „barbár rakétatámadásaival” akarja kompenzálni elmaradó katonai sikereit a harctéren.

„(Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) megpróbálja megfélemlíteni Ukrajnát azzal, hogy civileket támad és lakóépületeket, múzeumokat, iskolákat és a létfontosságú infrastruktúrát rombol” – mondta Szibiha. Szerinte az orosz elnök ezt azzal akarja elérni, hogy békés városokra lő ki közepes hatótávolságú rakétákat. „Nyomatékosan felszólítjuk partnereinket, hogy határozott multilaterális intézkedéseket hozzanak Oroszország elrettentésére és egy átfogó, igazságos és tartós békére való rábírására” – tette hozzá.

Orosz válasz

Az orosz védelmi minisztérium vasárnapi beszámolójában azt írta, hogy az orosz hadsereg „az ukrán fegyveres erők által az Oroszországi Föderáció területén található polgári célpontok ellen elkövetett terrorista támadásokra válaszul” Oresnyik és Iszkander típusú rakétákkal, valamint Kinzsal és Cirkon hiperszonikus fegyverekkel támadott ukrán katonai vezérlő központokat. A tárca közleménye szerint a csapás céljait elérték, az összes kijelölt célpontot eltalálták.

Oroszország jelezte, hogy újabb támadásokat indíthat Kijev ellen – írja a BBC. Az új csapások célpontjai a „döntéshozatali központok”, parancsnokságok, valamint a városban található dróngyárak lesznek – közölte az orosz külügyminisztérium egy nyilatkozatban. Moszkva felszólította a külföldi állampolgárokat és a diplomatákat, hogy a lehető leghamarabb hagyják el Kijevet.