Az antiautoriter forradalmár, aki a gyerekeket emberként kezelte
Janikovszky Éva 1926-ban született, és a magyar gyermekirodalomban olyan helyet foglal el, mint Pinokkió vagy a Winnie the Pooh a világirodalomban. Könyveit 35 országban adták ki, világszerte több millió olvasója van. De nem csupán számokban mérhető az ő hatása: generációk számára ő volt az a szerző, aki először beszélt velük szemmagasságban.
Lovász Andrea, a Móra Könyvkiadó főszerkesztője szerint Janikovszky nem alattvalókat nevelt, hanem egy radikálisan új megközelítést képviselt. "Egy kisgyerek megkérdezte tőle, hogy: te honnan tudod, hogy a gyerekek csak kicsik és nem buták?! – idézte fel Lovász Andrea. – Ez akkor együtt járt a gyerekirodalom egészének a felszabadulásával, tehát jött egy ilyen antiautoriter hullám egészen Nyugat-Európából gyűrűzve be hozzánk is, és ez azzal járt, hogy felfedeztük, hogy a gyerek milyen jópofa, vicces, és milyen bölcs is tud lenni egyidejűleg."
Ez a perspektíva nem volt egyszerű: az antiautoriter hullám működéséhez szükség volt arra, hogy a felnőtt karakter a történetekben "egy kis butácska, csetlő-botló, kevésbé okos, kevésbé bölcs" legyen, hogy a gyerek okosabb, bölcsebb és szellemesebbnek tűnjön. Janikovszky ezt a dinamikát tökéletesre csiszolta.
A Réber-Janikovszky páros: műfajteremtés a lapok között
Janikovszky Éva legendás együttműködése Réber László illusztrátorral új műfajt teremtett a magyar gyermekirodalomban. Janikovszky János szerint ez a páros műfajteremtőnek számított, mert radikálisan megváltoztatták a szöveg és a kép arányait a könyvekben.
"Talán Nyugat-Európában is különlegesnek számított, hiszen korábban az volt, hogy van a mesekönyv és akkor vannak hozzá bizonyos pontokon színes vagy fekete-fehér rajzok, de itt a szöveg és a grafika együtt dolgozott és együtt élt" – magyarázta Janikovszky János. Ez nem volt puszta illusztrálás: Réber László nem csak képeket készített, hanem tovább gondolta a történeteket, a szöveg és a rajz egyetlen szellemi termékként jött létre.
Az azonban meglepő, hogy a magánéletben meglehetősen formális volt a kapcsolatuk. Lovász Andrea ezt így írta le: "Azt hihetnénk, hogy sülve-főve együtt voltak, és együtt ittak, és együtt találták ki a poénokat, de nem, nagyon erősen tartották a határokat. Ez nagyon különlegessé teszi a kapcsolatukat, mert igazából ott találkoztak a könyvek lapjain. (...) Nem volt ez olyan baráti viszony ahogy elképzeljük a könyvek alapján, pedig nagyon egy lélekkel készültek a szövegek."
Ez a professzionális távolságtartás paradox módon azt eredményezte, hogy a könyvek még autentikusabbak, még összhangzóbbak lettek. A szerzőpáros nem a személyes barátságban, hanem a munkában találkozott meg.
Nyugaton előbb, keleten később – és a politikai üldözöttség árnyéka
Janikovszky János szerint édesanyja politikai üldözöttségben szenvedett. "Előbb volt sikere nyugaton, mint keleten" – mondta a Buksó podcast legújabb adásában. Ez nem véletlen: az 1950-es és 1960-as évek Magyarországán az antiautoriter, a gyerekeket egyenrangúnak kezelő irodalom nem volt feltétlenül kedvelt az ideológiai felügyelőknél.
A legszívszorítóbb élmény Janikovszky János számára az volt, amikor 2026 januárjában ukrán nyelven jelent meg Kijevben az egyik klasszikus műve. Ez szimbolikus: az írónő, aki politikai okok miatt itthon korábban nem kapott teljes elismerést, világszerte él az olvasók szívében.
Janikovszky Éva szerkesztőként is fontos szerepet játszott: a hatvanas évek során olyan fontos könyveknek volt a szerkesztője, mint Fekete István összes műve, amely a Móránál jelent meg. Barátja volt Szabó Magda is, akinek több kötetét szerkesztette.
Miért működnek még ma is a Janikovszky-szövegek
Lovász Andrea szerint a Janikovszky-szövegek máig működnek, mert az alapvetően emberi igazságok, amelyeket az írónő megfogalmazott, időtlenek. "A gyerekek ugyanolyan szemtelenek, mint voltak, a felnőttek ugyanúgy szajkózzák azokat a mondatokat, amiket megfogadnak 16 évesen, hogy na én ezeket nem fogom kimondani, ettől működnek még ma is a Janikovszky szövegek."
Ez azt jelenti, hogy Janikovszky nem csupán egy korszak írónője volt, hanem egy olyan perspektívát teremtett, amely generációkon átível. Az ő könyvei nem avulnak el, mert nem egy konkrét politikai vagy pedagógiai ideológiát szolgálnak, hanem az emberi természet alapvető igazságaira épülnek.
Az emlékév, amely nem jött el
Noha Janikovszky Éva életműve nemzetközi szinten is elismert, és idén száz éve született, a felterjesztésre a kulturális miniszter nem válaszolt. Ez szimbolikus: az írónő, aki a magyar gyermekirodalomban forradalmi változást hozott, aki generációk számára mértékadó maradt, aki világszerte több millió olvasóval rendelkezik, az intézményi elismerésben még várat magára.
A Buksó podcast legújabb adása így nem csupán egy irodalmi portré, hanem egy hiányzó emlékév körüli csend dokumentálása is. Az írónő életműve él, működik, inspirál – de az állami elismerés még várat magára.