Önkritika a kongresszus előtt

Péntek este, alig 24 órával a Fidesz tisztújító kongresszusa előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke az M5 Kérdések órája című műsorában váratlanul éles önkritikát fogalmazott meg saját pártjával szemben. A politikus szerint a Fidesz-kormány „túltolta” az Európa-ellenes politikát, és Ukrajna ügyében félfordulatra van szükség.

„A Fidesznek lehetnek jogos fenntartásai az Európai Bizottsággal szemben, ugyanakkor az Európai Unióval érdemi párbeszédet kell folytatni, és keresni kell a megállapodások lehetőségét” – mondta Németh Zsolt. Ukrajnáról szólva elmondta: jogállamisági és kisebbségpolitikai kérdésekben bírálható, de szomszédos országként meg kell találni az együttélés és az együttműködés módjait.

A politikus szerint a Fidesz nem tudta kivédeni azokat a – szerinte – alaptalan vádakat, hogy oroszbarát, miközben a párt identitásának szerves része a nyugati és európai elkötelezettség. „Ezek azok az értékek, amelyekhez a pártnak vissza kell találnia” – tette hozzá.

Tartalmi megújulás, nem csak szervezeti

Németh Zsolt a szombati kongresszus kapcsán kiemelte: a valódi megújulás nem csupán szervezeti, hanem tartalmi kérdés. Szerinte a Fidesznek szembe kell néznie a kül- és belpolitikai kérdésekkel, és egy, a jövő felé mutató félfordulatot kell végrehajtania. Orbán Viktor szerepéről azt mondta, nagyon kevés fideszes gondolja azt, hogy a pártelnöknek távoznia kellene.

A választási vereség után a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy a Fidesz kül- és belpolitikai kérdésekben is önkritikusan szembenézzen saját teljesítményével. „Hiszem azt, hogy a Fidesznek van jövője, hiszen amikor mi elkezdtünk a közéletben szerepet vállalni, akkor ezt azért kezdtük el, mert volt dolgunk, volt feladatunk, és ma is azt gondolom, hogy van feladatunk” – hangsúlyozta.

A Tisza-kormány külpolitikájáról

A Tisza-kormány külpolitikájáról szólva Németh Zsolt örvendetesnek tartja az európai uniós források hazahozatalát, ugyanakkor hozzátette: a korábbi Fidesz-kormány is ezt szerette volna elérni. A kárpátaljai magyarokat érintő szakértői szintű megállapodást szintén pozitív eredménynek nevezte, amelyhez szerinte a korábbi kormány munkája is hozzájárult.

Az európai politikai szövetségekről szólva azt mondta, hogy a Patrióták politikai családjában és a Giorgia Meloni nevével fémjelzett konzervatív erőkben is lát jövőt, ugyanakkor az Európai Néppárt egyes pártjaival is elképzelhetőnek tartja az együttműködést. Hozzátette: nem pártokban, hanem értékekben, politikai irányvonalban és politikai stílusban kell gondolkodni.

A Fidesz útkeresése

Németh Zsolt szerint a Fidesznek vissza kell térnie a polgári, nyugatos, konzervatív patrióta irányhoz. A politikus elmondta, nem lát olyan volt kormányzati szereplőket, akiknek ne lenne szerencsés vezető szerepet vállalniuk a pártban. A migrációs paktummal kapcsolatban kiemelte: bízik abban, hogy a miniszterelnök korábbi kijelentése, miszerint szó sem lehet róla, nem jelenti a végső elzárkózást.

A Tusványosról úgy vélekedett, hogy a rendezvény mára a magyar-magyar és a román-magyar párbeszéd fontos fórumává vált. Hozzáfűzte, hogy az idei eseményre a jelenlegi kormány kül- és nemzetpolitikával foglalkozó szereplőit is meg fogják hívni. Németh Zsolt szólt a nemzeti hitvallásról is, amelyről azt mondta, „az az alkotmányunk, az Alaptörvényünknek a preambuluma, szerves része”.

A Fidesz előtt álló kihívások kapcsán a politikus hangsúlyozta: a legfontosabb feladatuk az, hogy a konzervatív patrióta gondolkodásmódot és értékvilágot hitelesen képviseljék. A kérdés az, hogy a szombati kongresszuson elindul-e a párt a Németh Zsolt által felvázolt irányba, vagy marad a megszokott kerékvágásban.