<!-- VIDEO_EMBED -->
A tó, amelyet elkerül a felhő
Agárd, a Velencei-tó déli partja. A strandolók és a horgászok egyaránt szembesülnek a valósággal: a vízszint drámaian alacsony. „Ha ránézünk erre a vízre, akkor egy méterrel magasabb vízállást kéne látnunk egy kedvezőbb, esztétikusabb színnel” – mondja a Telex riportjában egy szakértő. A tó sajátos mikroklímája miatt a csapadék gyakran elkerüli a térséget: „jön a nagy felhő, aztán hirtelen a Velencei-tó előtt megtorpan és feloszlik, vagy kettéválik és megkerüli a tavat”. Az idei tavasz különösen aszályos volt, az átlagosnál 80-90 százalékkal kevesebb csapadékkal. A probléma nem új: „most már lassan évek óta” tart a vízhiányos időszak.
A tó kis vízgyűjtő területe tovább súlyosbítja a helyzetet. Míg más tavakba több patak és csatorna szállítja a csapadékvizet, a Velencei-tó esetében a bejutó víz mennyisége még csapadékosabb időszakokban is korlátozott. A helyi horgászok és a természetvédők egyaránt aggodalommal figyelik a folyamatot.
Összeomlott ökoszisztéma
A vízszint csökkenése nemcsak esztétikai probléma. A tó betöményedik: a vezetőképesség mérése 7,75 mS/cm-t mutat, ami a sótartalom növekedésére utal. „Ahogy elfogy a víz, töményedik a sótartalom, és végül, hogyha eltűnik, akkor akár ki is csapódik itt az üledék színén” – magyarázza a szakértő. A sekély víz gyorsan felmelegszik – a mérés 32 Celsius-fokot mutatott –, ami algavirágzáshoz és oxigénhiányhoz vezet. „Nincs keszeg, nincs csuka, nincs süllő” – sorolja egy helyi horgász. A halállomány összeomlott, a horgászengedélyeket a korábbiak felében sem váltják ki.
Az algák elszaporodása tovább rontja a helyzetet: „leárnyékolják az alatta lévő vizet, ebben a leárnyékolt vízben pedig már oxigénhiányos állapotok lépnek föl, és a mikrobáknál nagyobb élőlények, a kis rákok, halak elpusztulnak”. Bár ezek a kibillenések átmenetiek lehetnek, a tó ökoszisztémájának regenerációs képessége véges.
A lehetséges megoldások
A szakértők szerint a mesterséges vízpótlás elkerülhetetlen. A pátkai és zámolyi tározók rekonstrukciója 7-8 millió köbméter vizet jelentene, de ezek a tározók évek óta rossz vízminőségűek. „Voltak évek, amikor volt víz a tározóban, de nem lehetett beleengedni” – hangzik el a riportban. A felső szakaszon lévő állattartó telepek, különösen a csíkvarsai réten tartott bivalyok és szürkemarhák, tovább rontják a vízminőséget: „az ő szervesanyag és ezáltal foszfor kibocsátásuk már önmagában nagyon komolyan felveszi a versenyt a horgászok által bedobált etetőanyagokkal”.
A tisztított szennyvíz használatát a horgászok elutasítják: „negatív tapasztalataink vannak gyakorlatilag csak”. A riportban megszólaló helyi lakos is szkeptikus: „a zöldek azok mindig megtámadják valami, hogy most ne Duna-víz nem lehet, karcvíz nem lehet, tisztított szennyvíz nem lehet, mert megváltozik a tónak az élővilága. De kérdem én, hogyha nem lesz benne víz és kiszárad, akkor milyen élővilág változik meg?”
A Duna mint végső megoldás
„Eljutottunk oda, hogy az egyetlen hosszú távon fenntarthatónak tűnő megoldás az csak a dunai vízpótlás lehet” – hangzik el a riportban. A Duna-víz azonban ökológiai kockázatokkal jár: más ionösszetétele megváltoztatja a tó kémiai közegét, és invazív fajokat hozhat be. „Ha más ionösszetételű vizet vezetünk be, akkor megváltozik a tónak a kémiai közege, amire persze az élőlények érzékenyen reagálhatnak” – figyelmeztet a szakértő. A másik veszély, hogy a Duna-vízzel olyan fajok telepedhetnek meg, amelyek kiszoríthatják az őshonos élővilágot.
A természetvédelem és a gazdaság között feszülő ellentétet a riport egyik megszólalója fogalmazza meg: „felelősséggel tartozik az ember, hogyha előidézett egy helyzetet, akkor utána kötelessége ezt a helyzetet orvosolni és megpróbálni minél természetesebb irányba vinni a folyamatokat”. A tó egykori orchideafajai, mint a hagymaburok orchidea, már eltűntek a víz eltűnésével – ez a veszteség mind a természetvédelmet, mind a turizmust érinti.
A kérdés tehát adott: lehet-e a Duna-vízpótlás a megoldás, vagy az újabb ökológiai problémák forrása lesz? A válasz a következő évek döntésein múlik.