A drogpolitika az elmúlt időszakban látványosan átpolitizálódott: a szakmai tartalmakat háttérbe szorító kampányüzenetek, látszólag drogszakmai irányokról szóló, a valóságban inkább a politikai aktivizmushoz közel álló rendezvények, egymásnak feszülő narratívák és rövid távú politikai érdekek alakították a közbeszédet. A Tisza Párt kétharmados győzelme után azonban felmerül a kérdés: merre tovább?
A rendelkezésre álló adatok szerint a társadalom ebben a kérdésben meglepően egységes: a drogok teljes elutasítása mögött, pártszimpátiától függetlenül, mintegy 85%-os támogatottság áll. Ez nem ideológiai álláspont, hanem egy széles körű társadalmi konszenzus, amely világos irányt szabhat a felelős drogpolitikának.
A zéró tolerancia és a prevenció egysége
A szakértők szerint a zéró tolerancia és a prevenció egysége adhat stabil keretet. A zéró tolerancia nem önmagában értelmezendő, nem puszta büntetőpolitikai eszköz. Akkor válik értelmessé és hatékonnyá, ha szervesen kapcsolódik a megelőzéshez. Ez a két elem nem egymás alternatívája, hanem egymást erősítő tényezők. A világos tiltás kijelöli a társadalmi normát, a prevenció pedig megadja azokat az eszközöket – oktatás, közösségi programok, családtámogatás –, amelyek révén ez a norma valóban be is épül az egyének döntéseibe.
Azok az irányzatok, amelyek a liberalizációban látják a megoldást, rendszerint figyelmen kívül hagyják az emberi természet alapvető sajátosságait. A függőség nem pusztán egyéni döntések sorozata, hanem biológiai, pszichológiai és szociális tényezők összjátéka. „Ha a társadalom elbizonytalanítja saját határait, azzal nem szabadságot ad, hanem kockázatot növel” – fogalmazott egy szakértő. A „kontrollált használat” ideája a gyakorlatban túl gyakran csúszik át kontrollvesztésbe.
A függőknek esélyt kell adni
A szigor ugyanakkor nem jelenthet érzéketlenséget. Éppen az a rendszer következetes, amely különbséget tesz a terjesztők és a függők között. Azok számára, akik már a függőség csapdájába kerültek, nem elég a károk minimalizálása. Nekik esélyt kell adni a teljes felépülésre – ez pedig komplex kezelést, hosszú távú rehabilitációt és társadalmi reintegrációt jelent. A valódi segítség nem áll meg ott, hogy „kevesebb kárt” okozzunk. A cél az, hogy az érintettek visszanyerjék önállóságukat, kapcsolataikat és életminőségüket. Ehhez szakmailag megalapozott terápiás programok, elérhető intézmények és támogató közeg szükséges. A felépülés nem gyors folyamat, de lehetséges – és egy felelős drogpolitika ezt a lehetőséget köteles biztosítani.
A Tisza-kormány előtti kihívások
Egy új kormány számára, ha valóban a társadalom minden csoportjának az érdekét tartja szem előtt, ezért nem lehet valódi kérdés, hogy milyen kiindulópontot választ. A drogpolitika nem kísérleti terep. Nem lehet csak azért új irányba fordulni, hogy mást csináljon, mint elődje. Ugyanis az ilyen bizonytalanság a leginkább veszélyeztetett csoportokat sújtja. A zéró tolerancia és a prevenció egysége stabil, kiszámítható keretet ad: világos üzenetet közvetít a fiatalok felé, és egyértelmű kapaszkodót a családok, az iskolák és a közösségek számára.
A Tisza-kormánynak tehát egy olyan drogpolitikát kell kialakítania, amely egyszerre szigorú a terjesztőkkel szemben, de emberséges a függőkkel. A társadalmi konszenzus adta keretek között kell megtalálnia az egyensúlyt a prevenció, a büntetés és a rehabilitáció között. A következő hónapokban kiderül, hogy az új kormány képes-e ezt a kényes egyensúlyt megteremteni.