Kell nekünk közmédia? Lakner Zoltán: a Fidesz propagandája véget ért, de a köztelevízió alapvető funkciója megmarad – a reform kihívásai

<!-- VIDEO_EMBED -->

A vita valódi tétje: propaganda vagy közszolgálat?

Lakner Zoltán, a közéleti elemző a pontA-nak adott rövid videóelemzésében a közmédia jövőjéről beszél. A vita nem arról szól, hogy van-e értelme a köztelevíziónak – mondja –, hanem arról, hogy az elmúlt években a Fidesz propagandáját közpénzből támogatták. „Most pedig fáj önöknek, hogy ennek vége. De vége” – fogalmaz Lakner, utalva a politikai erők közötti feszültségre.

A közmédia körüli vita az utóbbi hónapokban ismét felerősödött Magyarországon. A Tisza Párt vezette kormányzat a közmédia függetlenségének helyreállítását ígérte, de a gyakorlatban a szerkesztői autonómia és a médiapiaci pluralizmus strukturális megőrzése még várat magára. Lakner szerint a köztelevízió alapvető funkciója – a közszolgálati tájékoztatás – megkérdőjelezhetetlen, de a működése sosincs teljesen rendben.

A Fidesz-kormányzat alatt a közmédia a kormányzati propaganda eszközévé vált: a hírműsorok egyoldalú tájékoztatást nyújtottak, a kritikus hangokat kiszorították, a költségvetési forrásokat pedig átláthatatlan módon osztották el. A Tisza-kormány ígérete szerint ezt a rendszert kívánja lebontani, de a kérdés az, hogy a reform elég mélyreható lesz-e.

Politikai zsákmányszerzés és pénzügyi átláthatatlanság

Lakner politikai szocializációjának alapélménye, hogy van köztelevízió, és az fontos funkciót tölt be. Ugyanakkor hozzáteszi: „sosincs teljesen rendben, vagy sokszor nagyon nincsen rendben”. Az elemző szerint a közmédia körüli viták mindig arról szólnak, hogy kié, hogy a kormány irányítsa, vagy elviselje, hogy ez egy politikai zsákmányszerző terület.

A pénzügyi átláthatatlanság is kulcskérdés: Lakner szerint a közmédia egyszerre szenved pénzhiánytól, miközben „iszonyatos lóvék” folynak. Ez a kettősség jellemzi a magyar közmédia működését az elmúlt évtizedekben – a költségvetési elszámoltathatóság hiánya és a politikai befolyásolás lehetősége folyamatos feszültséget generál.

A közmédia költségvetése évek óta átláthatatlan: a Médiatanács és a Duna Média Zrt. beszámolói nem adnak világos képet a kiadásokról, a politikai döntéshozók pedig gyakran a saját érdekeiknek megfelelően osztják el a forrásokat. Lakner szerint ez a rendszer nem fenntartható – a közmédiának függetlennek kell lennie a politikai ciklusoktól.

A közmédia jövője: szükséges, de reformra szorul

Lakner végső következtetése: a köztelevízió létjogosultsága nem kérdés, de a működése sosincs teljesen rendben. „Az, hogy van és kell, hogy legyen, és az, hogy sosincs a dolog rendben, ez nekem egy ilyen alapvető tapasztalatom” – mondja.

A közmédia reformja nem csupán a politikai kontrol cseréjéről szól, hanem a szerkesztői autonómia és a médiapiaci pluralizmus strukturális megőrzéséről. A lengyel tapasztalat – ahol a közmédia baloldalról jobboldalra, majd újabb átpolitizálódáson ment keresztül – demonstrálja, hogy a reform csak akkor sikeres, ha a politikai ciklustól függetlenül biztosítja a függetlenséget. Magyarországon ez a kihívás most a Tisza-kormányra vár.

A Tisza Párt vezetése ígéretet tett arra, hogy a közmédiát kivezeti a politikai befolyás alól, és független szerkesztői testületet hoz létre. A kérdés az, hogy ez a reform elég mélyreható lesz-e, és hogy a kormány képes lesz-e ellenállni a kísértésnek, hogy a közmédiát saját propagandájára használja. Lakner szerint a köztelevízió alapvető funkciója – a közszolgálati tájékoztatás – megkérdőjelezhetetlen, de a működése sosincs teljesen rendben. A reform sikeressége azon múlik, hogy a politikai szereplők hajlandóak-e lemondani a közmédia feletti kontrollról.

Nemzetközi példák és tanulságok

A közmédia reformja nem csak magyar probléma. Az Európai Unió számos tagállamában – például Lengyelországban, Magyarországon és Romániában – a közmédia a politikai harcok színterévé vált. A lengyel példa különösen tanulságos: a PiS-kormány alatt a közmédia a kormányzati propaganda eszközévé vált, majd a Tusk-kormány alatt megkezdődött a reform, de a folyamat lassú és ellentmondásos.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a közmédia függetlenségének biztosításához erős intézményi garanciákra van szükség: független felügyelőbizottság, átlátható költségvetés, és a szerkesztői autonómia törvényi védelme. Magyarországon ezek a garanciák hiányoznak – a Tisza-kormány feladata, hogy ezeket megteremtse.

A közmédia és a demokratikus nyilvánosság

A közmédia nem csupán egy intézmény, hanem a demokratikus nyilvánosság egyik alapköve. Lakner szerint a köztelevízió fontos funkciót tölt be: tájékoztat, oktat, és kulturális értékeket közvetít. Ha a közmédia politikai befolyás alá kerül, akkor ez a funkció sérül, és a demokratikus nyilvánosság gyengül.

A Tisza-kormány ígérete szerint a közmédiát vissza kívánja állítani a közszolgálati szerepébe, de a kérdés az, hogy ez sikerül-e. Lakner szerint a köztelevízió létjogosultsága nem kérdés, de a működése sosincs teljesen rendben – ez a kihívás most a kormányra vár.